Bemutatkozás

Bemutatkozás

 

Tisztelt Látogató!


Az L-IT Group tevékenységének középpontjában a szervezetek vezetése/irányítása, illetve a szervezetek megfelelő működését - többek között éppen a hatékony irányítást - biztosító informatika áll. Szolgáltatás portfoliónkról honlapunk különböző fejezeteiben részletesen is tájékozódhat.

 

Figyelmünk minden esetben az adott szervezetre és az azt alakító egyénre összpontosul. Megbízásaink döntő többsége valamilyen fejlesztésre, változtatásra, valaminek a létrehozására irányul. Így működésünk természetes alapegysége a projekt: ahol a kijelölt célokat rögzített határidőre, a rendelkezésre álló erőforrásokból valósítjuk meg.

 

Ügyfeleinknek, alaptevékenységük tartósan eredményes ellátásához, sok esetben időszakos többletterhelést, vagy speciális tudást igénylő feladatokat kell végrehajtaniuk. Jellemző, hogy ezekhez a feladatokhoz költséghatékony módon nem tudják biztosítani szervezetükön belül a kompetens emberi erőforrást. Az L-IT Group munkatársai szinergikus módon képesek kiegészíteni ügyfeleinket ebből a két irányból: a tudás/kompetencia, illetve a kapacitás oldaláról.

 

Az L-IT Group elsősorban szemléletével kíván újat hozni szolgáltatási területén: felelősségvállalásunk tevékenységünkhöz kapcsolódóan átfogó és teljes. Közreműködésünk során minden esetben felelősségünknek a lehetőségek adta maximális kiterjesztésére, ezen túlmenően pontos azonosítására és felismertetésére törekszünk.

 

Munkatársainktól alapvető elvárás a maximális egyéni felelősségvállalás és a kiemelkedő minőség iránti elkötelezettség.

Erős a hitünk abban, hogy professzionálisan végzett tevékenységünkkel hozzájárulhatunk szűkebb és tágabb környezetünk életminőségének javításához.

 

 

Munkatársaim nevében is köszönöm megtisztelő érdeklődését,

 

Szűcs Zoltán

ügyvezető igazgató

Friss híreink
E-igazságszolgáltatási gyakorlatok Európában

E-igazságszolgáltatási gyakorlatok Európában

 

Az igazságszolgáltatás működésének átszervezése, az innovatív információ-technológiai megoldások bevezetése fontos kérdés az Európai Unióban, hiszen az igazságszolgáltatás működése közvetlenül hat a polgárok életére és biztonságérzetére is.

 

A terület adminisztrációjának átszervezése és fejlesztése magasabb színvonalú e-kormányzati szolgáltatásokat eredményez az állampolgárok számára.


 

Öregedő társadalmak, átalakuló nyugdíjrendszerek

Öregedő társadalmak, átalakuló nyugdíjrendszerek

 

A világ nyugdíjrendszereinek két, napjainkban jellemző jelenségre mindenképp megoldást kell találnia: egyrészt a folyamatosan növekvő várható élettartam, másrészt a gazdaságilag fejlett társadalmak elöregedő népességéből fakadó kihívásokara kell választ adni.

 

Jelenleg a gazdag országokban 3-5 aktív korúra jut egy nyugdíjas, a becslések szerint 40 év múlva ez 1-2-re fog csökkenni. Magyarországon körülbelül 1,3-1,4 a járulékfizetők és a nyugdíjasok aránya, valamint nagyon alacsony a gyermekszám, ezért a nyugdíjrendszer átalakítása aktuális és komplex feladat.